Tucatnyi tanulmány értekezik arról, mit ajánlott megtenni az egészségünk megőrzése érdekében, hiszen a megelőzés a legfontosabb. Mik is ezek? Ne dohányozz, fogyassz sok zöldséget és gyümölcsöt, kevés húst egyél, szabadulj meg a túlsúlytól, s mozogj hetente legalább három és fél órát. De mi is történik, ha mindezt betartjuk? Mit kapunk cserébe?
A tanulmányok alapján, az egészséges életmód jóval drasztikusabban csökkenti egy krónikus betegség kialakulásának kockázatát, mint azt eddig feltételezték. Az egészségtelen életvitelt szerint élőkkel szemben, mintegy 78 százalékkal csökken a betegség rizikója azoknál, akik az egészségre vonatkozó intelmeket komolyan veszik és betartják.
Létezik olyan tanulmány is, amelyben 25 ezer, átlagosan 49 éves férfit és nőt nyolc éven át hosszú távú kutatómunka keretében vizsgáltak, melynek eredménye szerint: aki az egészséges életmódra vonatkozó összes kritériumot figyelembe véve él, 93 százalékkal is csökkenti annak az esélyét, hogy cukorbetegségben szenvedjen. A szívinfarktus kockázata pedig 81 százalékkal bizonyult kisebbnek. Az agyvérzést illetően tapasztalt 50 százalékos csökkenés ugyancsak tekintélyes szám, s a daganatos megbetegedés esetében tapasztalt 36 százalékos különbség is azt mondatja, hogy érdemes az egészséges életmóddal kapcsolatos intelmeket komolyan venni.

Amennyiben többet szeretnél tudni vagy bármi kérdésed lenne a témával kapcsolatban, írd meg bátran az eletmodvaltasmost@gmail.com címünkre és hamarosan válaszolunk Neked.