Az érzékszerveink is segíthetnek a hangulatunk szabályozásában

Stresszes életünkben nagyon sok minden örömet hozhat. Csakis rajtunk múlik, hogy milyen lesz a hangulatunk. Napjainkban nagyon sok a frusztrált ember, akik elsősorban arctalanul, a közösségi médiában próbálják kiélni és levezetni a frusztrációjukat. Napjainkban sokkal több a megmondóember, aki folyton másokat kritizál, kinevet és sérteget. Ezek az emberek nem tudják vagy még nem tapasztalták meg, hogy a saját lelki békéjük kerül azzal veszélybe, ha állandóan csak utálkoznak és gyűlölködnek, hiszen ezek a negatív érzelmek nagyon negatívan hatnak a kedélyállapotra, a hangulatra.

Néha fel kell állni a karosszékből, illetve el kell felejteni a fotelharcos életszemléletet, mert azoknak az embereknek úgysem tud ártani, akiknek szeretne, csak a saját lelkét mérgezi. Ha pedig egy ilyen ember – vagy bárki más – szeretne felvidulni és jobb kedvre derülni, akkor nincs is más dolga, mint használni az érzékszerveit, hiszen az érzékszerveink is nagyon sokat segíthetnek a hangulat szabályozásában, a hangulat fokozásában.

A testi érintésnek, érintkezésnek csodás hatása van a hangulatra. Gondoljunk csak egy ölelésre, egy remek masszázsra, ami után sokkal jobb lesz a kedvünk. De az érintés akkor is csodás dolgokat tehet, ha mi magunk érintünk meg valakit vagy valamit. Lehet ez egy puha bársony, egy rózsaszirom vagy egy macska, kutya bundája. Az érintésnek ereje van, tegyük meg hát olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudjuk.

Az illatok és szagok emlékeket ébresztenek bennünk. Talán nem véletlen, ha megérzünk egy gyermekkori illatot, akkor az könnyeket is csalhat a szemünkbe. Az illatok szoros kapcsolatban állnak a hippokampusszal és az amigdalával, amelyek az érzelmeket és az emlékeket tárolják. Ha nem tudunk olyan illatot felidézni, amelyhez kötődünk, vagy amely kellemes emlékeket ébreszt bennünk, akkor javasolt illatos virágokat vagy kellemes illatú illóolajokat – mint például menta, citrom, citrusfélék – szagolgatni.

A hangulatunkat a szemünk, pontosabban a látásunk is meghatározza. Vannak olyan emberek, akiknek sok vizuális ingerre van szükségük, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, míg másoknak kevesebb vizuális inger is elegendő. A színekkel kapcsolatban is eltérőek vagyunk. Valakit az élénk színek hoznak hangulatba, míg mások a kellemes pasztell, bézs színeket kedvelik. Mindegy is, hogy milyen közegben, környezetben érezzük jól magunkat, csak tudjuk, hogy a színeknek, a körülöttünk lévő tárgyaknak, dekorációknak is óriási szerepük van a hangulatunk fokozásában.

Az ízeknek meghatározó szerepük és hatásuk lehet a hangulat fokozásában. Elsősorban az édes ízek vidítanak fel bennünket. Nem véletlen, hogy egy szelet süteménytől máris úgy érezzük, hogy meg is nyugodtunk. A szénhidrátokkal csak óvatosan, de mértékkel fogyasztva még ez is belefér az egészséges életmódba.

A fülünknek, a hallásunknak is kulcsszerepe van a hangulat fokozásában. Egy-egy zene, dallam is emlékeket, élményeket idézhet fel bennünk, és ha rossz a kedvünk, akkor a meditációs vagy más jellegű zene is egészen más színben láttatja velünk a világot. A természet hangjai is megnyugtathatnak bennünket: egy csobogó patak vagy a hullámzó tenger is pozitívan hat a lelkünkre és a hangulatunkra.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük