Mindannyian keressük a boldogságot, a sikert, az elégedettséget, mert ez ad értelmet az életünknek. De vajon milyen módon tesszük ezt és jól csináljuk-e?
Legyenek-e céljaink? Valósítsuk-e meg azokat és ezáltal érjük el a sikert, az elégedettséget és a boldogságot? Vagy inkább éljünk a jelenben és örüljünk annak, amit elénk sodor az élet?
Tervezzük az életünket vagy éljünk a mának?
Ezen kérdésekre sokféle válasz létezik. Mindenki éli és igaznak véli azt az életvezetési stílust, amivel a mindennapjait éli. Az életstílusunkat vagy mintaként hozzuk a szüleinktől vagy személyiségjegyeink kényszerítenek erre, de persze befolyásolhatják ezt az eddigi tapasztalataink és félelmeink, melynek következtében úgy érezhetjük, hogy nincs is más választásunk. Ha úgy érezzük, hogy nincs választási lehetőségünk, mert csak az egyik fajta boldogság kereséssel azonosultunk, nem mondhatjuk szabadnak és tudatosnak magunkat.
Az életünk során különböző helyzetekbe kerülhetünk, amelyekben helyt kell állnunk és legtöbbször váratlan nehézségekkel kell megbirkóznunk. Van amikor a tervezés és a következetes kivitelezés a jó módszer, máskor pedig a könnyed, ösztönös cselekvésnek, a spontán játékosságnak van helye.
Ahhoz, hogy minden élethelyzetben megfelelően cselekedjünk, szabaddá kell válnunk attól a megszokott életvezetési stílusunktól, amihez túlzottan kötődünk. Ezt követően el kell sajátítanunk olyan új módszereket, amelyek eddig hiányoztak az eszköztárunkból. Így érhetjük el, hogy legyen szabad választási lehetőségünk.
De mégis melyik ad nagyobb boldogságot?
Az jól megfigyelhető, hogy akik az életüket pontosan megtervezik mindent elérnek amire vágytak, amit elterveztek. Mindenük megvan, néha még több is, mint amennyi valóban szükséges. Ennek ellenére azok, akik alapból képesek az élet spontán élvezetére, a kevés jóból is nagyobb örömöt és boldogságot élnek meg, mint akik tökéletesen megtervezik, majd kivitelezik az életüket.
Miért van ez így?
Azért, mert a tervezés és a pontos megvalósítás során annyira nagyon akarnak és görcsölnek a céljaik megvalósításáért, hogy ettől rengeteg félelmet és stresszt élnek meg. Az akarásra, a félelemre és feszültségre pedig a lélek kapui bezárulnak és pont ettől veszítik el az emberek az érzékenységüket, amivel a jót, a szépet és finomat érzékelni tudnák, hogy abból örömöt és boldogságot meríthessenek.
Hiába tesznek meg mindent, sőt még többet is ahhoz, hogy jól érezzék magukat, pont ez a nagy igyekvés és erőlködés teszi érzéketlenné, majd tompává őket, hogy élvezhessék munkájuk gyümölcsét.
Pedig a boldogság megélésének lehetősége ott van bennük is, csak el kellene engedni a rengeteg akarást, erőlködést és hagyni kinyílni önmagukat. Ez viszont egy másik út, egy másik életvezetési és boldogság keresési stílus.
A másik útkeresés alapja: A bizalom
Tudni kell bízni abban, hogy minden jó lesz. Bízni abban, hogy mindent megkapunk előbb vagy utóbb. Nem biztos, hogy éppen akkor amikor szeretnénk, lehet hogy majd csak később, amikor már nem számítunk rá. Vagy soha.
De addig is történnek dolgok, amelyeknek lehet örülni, amikre érdemes nyitottnak lenni, amikből tanulni tudunk. Mindig történik valami érdekes, valami jó, valami szívet melengető. Ezekből a pillanatokból annyira feltöltődhetünk, hogy nem is olyan nagy baj, ha nem az történik, amit elterveztünk. Mert mindig történik valami, aminek örülhetünk.
Ez a szemlélet adja azt a nyitottságot, ami képessé tesz arra, hogy érezd és élvezd az életet. Bármit, ami van, ami történik. Ha esik az eső, ha fúj a szél, ha máshogy történik, mint ahogyan szeretnéd, akkor is jó. Mert belül nyitott vagy mindenre, bízol az Univerzumban, bízol az utadban.
A nyitottságnak sötét oldala is van…:(
A nagy nyitottságban nem csak a szépet és a jót éljük meg, hanem olyat is, ami fáj, kellemetlen és bántó. Ez félelmet gerjeszt és a lelkünk ismét bezárul. Tudnunk kell kezelned a félelmet, a fájdalmat és a veszteséget, különben hosszú időre zárva maradunk és akkor ki fogja élvezni és érezni az életet?
Minden értünk van, a létezés minket szolgál. Amikor valami rossz történik velünk, az nem ellenünk van, hanem értünk, hogy tanuljunk, fejlődjünk általa. Minden helyzetben találunk valamilyen tanítást, minden esemény és személy mögött, ami elől ha menekülünk és védekezünk, akkor félelemmel töltjük meg az egyébként minket szolgáló tanítást. Ha viszont a félelmeinket és reflexeinket legyőzve szembenézünk a félelmetes ismeretlennel és megkérdezzük tőle: Hát Te ki vagy és mit akarsz? – akkor megérthetjük, hogy mire akar tanítani, miben kell változnunk, mit kell elfogadnunk, merre vezet a fejlődésünk útja.
Egy nyitott ember a szűkösségben is nagyobb boldogságot él meg, mint aki birtokolja a világ összes kincsét, de a szíve zárva van.
Ezért ha a boldogságot keressük, akkor a legjobb, ha először a nyitottságunkat, érzékenységünket fejlesztjük magunkban.
Ahhoz viszont, hogy hosszútávon is nyitottak tudjunk maradni, tudnunk kell kezelni a félelmeket, fájdalmakat és veszteségeket, mert ezek zárnak be minket a leghamarabb.